Ön itt áll: Univerzális Élet > Az állatok kérése: Hagyjatok bennünket élni! > Ne egyetek húst! Miért? > A húsevés kegyetlenség > Tömegállattartás

Tömegállattartás

A húsevés kegyetlenség


 

A Földön kétszer annyi vágóállat él, mint ember! Évente világszerte 45 milliárd állatot ölnek meg emberi fogyasztásra. Ebből Németországban 2002-ben 490.744.200 állatot vágtak le; például: <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

4.300.000 szarvasmarhát, 44.300.000 sertést, 2.100.000 juhot és kecskét, 12.600 lovat, 367.600.000 hizlalt csirkét, 31.300.000 levestyúkot, 30.800.000 pulykát, 13.800.000 kacsát, 400.000 libát, 1.600 gyöngytyúkot.

 

Ehhez még hozzájönnek a a 2004/2005-ös vadászévben elejtett állatok:

1.081.416 őz, 476.042 vaddisznó, 548.310 vadkacsa, 552.812 mezei nyúl, 445.267 fácán, 162.096 vadnyúl, 62.057 szarvas, 50.819 dámszarvas ...

A tyúk-kínzókamrában:

»Mi, tojóstyúkok, rövid életünket ablakok nélküli csarnokokban tengetjük, nyolcszintes ketrecekben. Egy négyzetméteren 22 tyúk osztozik, a bűz elviselhetetlen. Már 14-18 hónapos tyúk-kínzókamra után nem tudjuk teljesíteni a kellő tojáshozamot – és így levesesfazekakban végezzük. Csaknem egyötödünk még ezt a másfél évet sem éli meg: stressztől, fertőzésektől, csontmegbetegedésektől és hasonlóktól halunk meg.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Bennünket, tyúkokat brutálisan kiráncigáltok a ketrecből, miközben gyakran eltöritek szárnyunkat vagy lábunkat – ugyanúgy a berakodásnál is. Futószalag kampóin fejjel lefelé lógattok bennünket, hogy azután elektromos vízfürdőbe mártsatok, s így elkábítsatok minket. De ez nem mindig működik. Ha valamivel kisebbek vagyunk, vagy igyekszünk fejünket kiemelni a vízből, akkor teljes tudatunknál kerülünk az elektromos kés alá. A futószalag zavartalanul halad tovább: mind a halott, mind az élő testek belekerülnek a forrázóba, azután a kopasztógépbe, majd végül lángok fölött megperzselnek minket«

A tehén-fogházban:

 »Szűk deszkabódékba zárnak bennünket, borjakat, amelyekben alig tudunk mozogni. Legyilkolásunkig, amit ti vágásnak neveztek, közülünk egyikünknek sem áll rendelkezésére egy négyzetméter felületnél több – így szabják meg a tenyésztők hasznuk legmagasabb fokát. Mivel ti megisszátok az anyatejet előlünk, mi helyette csak zsíros, fehér löttyöt kapunk, amely sovány tejporból, faggyúból, bálnazsírból és sok sóból áll. A sok sótól rettenetesen szomjasak leszünk, de mivel vizet nem kapunk, tovább iszunk a sós léből. Így a legrövidebb idő alatt felhizlalnak bennünket a vágósúlyra. Rövid és magányos életünk alatt egyszer sem látunk zöld mezőt. Utunkon a vágóhíd felé pillantjuk meg először a Napot…...«

Copyright: Viva! www.viva.org.uk

Minden nyolcadik tehén vemhesen kerül a henteshez. A magzat vére külön aranybányát jelent a nemzetközi gyógyszermaffia és kozmetikaipar részére. A pici borjakat kimetszik a magzatburokból, és a még dobogó szívből egy tű segítségével átlagosan fél liter vért csapolnak le tőlük. Évente legkevesebb 2 millió meg nem született borjú végzi így gyötrelmesen életét, hogy az emberek ellássák velük a kísérleti laboratóriumokat és gyógyszergyárakat.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

A sertés-gettóban:

»Bennünket, sertéseket 80-tól 200 fős nagy csoportokban tartanak rácsokon, szinte állandó sötétségben. Hézagos padlózaton állunk, melyen nincs alom, és ez sokszor ízületi károsodásokhoz vezet. Úgy termelnek bennünket, akárcsak egy gyárban: az anyakocákat elkülönített ólakban mesterségesen megtermékenyítik. A 15 hetes terhességi idő alatt szűk térben kell vegetálniuk félhomályban. Az elléshez speciális fiadzó ólakba kötik őket. Alig tudnak mozogni, csak felállni, és ismét lefeküdni képesek. Így lehetetlenné válik számukra, hogy gondozzák kicsinyeiket.«

A malacok szenvedése: »7 napos korunkig kábítás nélkül kasztrálhatnak minket, malacokat. Ehhez fejjel lefelé egy szerkezetbe tesznek minket. Lábainkat szétfeszítik és rögzítik. A finom bőrt, amely érzékeny heréinket védi, egy késsel felhasítják, a heréket kihúzzák, és egy késsel levágják. Ez elképzelhetetlenül nagy fájdalom. Gyakran egész testünkben reszketünk, amikor frissen kasztráltak vagyunk, és hánynunk kell. Mivel az állatgettó-őrök a beavatkozást részletenként és gyakran higéniailag nem megfelelő körülmények között végzik, gyakran kapunk fertőzéseket.«

A pulyka-halálcellában:

»Mi, tömegesen tartott pulykák, még jobban szenvedünk, mint a hizlalt csirkék. Mivel mellünk a legkívánatosabb és legdrágább rész, csontvázunk, lábaink és inaink nem tudnak lépést tartani a túl gyors növekedéssel, ezért a hústömeg terhe alatt meggörbülnek. Életünk 22. hetének végén már csak csúszunk-mászunk vagy fekszünk a túl nagyra kiszélesedett és nehéz mellünkön.

Hasonlóan a tyúk-kínzókamrákhoz itt is levágják a kacsáknak a csőrét és nekünk pulykáknak is, érzéstelenítés nélkül, aminek következménye fájdalom és állandó irritáció. Ez olyan, mintha nektek embereknek levágnák az ajkatokat.«

A juhok szenvedése:

»Mi juhok leginkább legelőkön élünk, de ezeken gyakran kevés óvóhely van, ahol meghúzódhatnánk a szél és vihar elől. Télen fagyoskodunk, nyáron pedig nincs árnyékos hely, hogy megnyírt testünket megvédjük a naptól. Sok gazda nem gondol arra, hogy mi nemcsak füvet eszünk, hanem friss ivóvízre is szükségünk van. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Ha nem veszik el tőlünk rögtön kicsinyeinket, hogy „szopós bárányként” eladják őket, akkor 6 hónapig mellettünk maradhatnak. Minden báránynak levágják a farkát, a kis kosokat pedig érzéstelenítés nélkül kiherélik vagy elszorítják a vérkeringést heréikben.

Minden évben megnyírtok bennünket, miközben nem bántok kesztyűs kézzel velünk. De mivel gyapjainkat már alig tudjátok felhasználni, Afrikából hoztok be birkákat, akik természetes módon cserélik bundájukat, ám a hidegtől megfagynak a legelőkön.«

A halak haláltusája:

»Mi, halak is érző élőlények vagyunk. Az ember azonban csak élelmiszerként tekint bennünket, és csak súlyunkat tartja nyilván. Minden évben világszerte 129 millió tonna halat "állítanak elő".<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Minden harmadik fajtársam manapság tenyészetből származik, miközben halastavakban vagy víz alatti ketrecekben tenyésztenek bennünket. Mi, tenyésztett halak a mozgáskorlátozottság miatt hajlamosak vagyunk a betegségekre, ezért erősítő- és gyógyszerekkel táplálnak bennünket. Mindegy, hogy tömegesen tartanak minket vagy a szabadban élünk, a halál mindegyikünk számára kegyetlen! Hatalmas hálókkal fogtok ki minket a vízből, melyekben még sok órán át fogságban vagyunk, és súlyosan megsérülünk. Azután pedig a szárazföldön hagytok, hogy megfulladjunk, vagy kivágjátok a kopoltyúnkat, s így lassan elvérzünk. Mivel nem tudunk kiáltani, ezért nem kábítotok el bennünket. «

A házinyúl tömegtelepen:

»Mi házinyulak több ezren várjuk a halált a legszörnyűbb körülmények között: Mi házinyulak, akik szívesen ugrándozunk a kék ég alatt a zöld mezőkön, itt kínok között tengetjük  életünket – szorosan, négyesével vagy ötösével kis rácsos ketrecekben, sokszor kétszintesek a ketrecek! Borzasztó amikor az ürülék a ketrecekből a fejünkre potyog, amíg földet nem ér. A drótrács, amin állunk, felvágja a tappancsunkat, és minden kétségbeesett ugrás a ketrec falánál végződik.

Sötét van. Csak kevés természetes fény szűrődik be a kis ablakokon. Neonfény világít minket ehelyett. Ritkán találunk nyugalomra, mert állandóan húsliszt galacsinokat kell ennünk. A szaga iszonyú, és a kipárolgó ammónia, amit belélegzünk, elviselhetetlen, mert ketreceink alatt felgyülemlik az ürülék.

Különösen rossz soruk van az anyáknak, akikből évi 11 ellés által- egyenként 8-10 kölyökkel - élő szülőgépeket csinálnak. Csemetéikkel egyéni cellákba zárva ücsörögnek; kölcsönösen egymást harapdálják, vagy vadul a rácsfalnak ugranak, vagy teljes apátiában a sarokban gubbasztanak...Mindig van egy anya, aki a pánikban és kétségbeesésében valamely kölykét halálra harapdálja...

Sok közöttünk a sérült, leharapott fülekkel vagy farokkal, nehezen gyógyuló, heges sérülésekkel, és látnunk kell, ahogyan a születéskor sok újszülött átesik a rácson, meghal és testük a lábaink alatt rothad el...

Végtelen kínokat élünk át, amíg csak - még fiatalon - meg nem kell halnunk. És miért? Hogy egy kis rövid ízélvezetetek legyen, és távolról sem gondoltok arra, hogy nekünk, akik elpusztítva a tányérotokon fekszünk, min kellett keresztülmennünk...«

Megeszitek a kcsinyeinket: Miért teszitek ezt?

»Emberek, ti a "teremtés koronájának" nevezitek magatokat, bennünket, állatokat pedig hússzolgáltatókká degradáltok. Eközben semmitől sem riadtok vissza!<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" />

Tény, hogy sokan közülünk, állatok közül, természetünktől fogva 20 vagy akár 40 évesek is lehetnénk, ha ti, emberek, nem vetnétek véget életünknek idő előtt, hirtelen és erőszakkal.  Az, ami a tányérotokon fekszik, rendszerint állatcsecsemő!«

»Mi, tyúkok például a szabadban normális körülmények közt 20 évig élnénk. Ti azonban hizlalt csirkeként csak 5-6 hétig hagytok bennünket élni. Másfél évesek vagyunk, amikor ti, emberek tojós- vagy levestyúkként kihasználtok minket. A hím csibék pedig csak néhány pillanatig élnek, míg bele nem dobják őket a darálógépbe, mint nem kívánatos mellékterméket a csirketenyésztés folyamán.«

»Mi, sertések kb. 20 évesek lehetnénk. Mivel azonban ti, emberek hússzolgáltatóként használtok minket, már 5 hónapos korunkban hirtelen véget vettek életünknek.«

»Mi, tehenek kb. 30 évesek lehetnénk; egyesek közülünk akár a 60. születésnapjukat is meg tudnák élni – ha ti, emberek nem vágnátok le minket borjúként már 5-6 hónap után. Egy fejőstehénnek éppen 5 évet engedélyeztek. A bikákat pedig csak 18-20 hónapig hagyjátok életben.«

 

© 2014 Univerzális Élet • E-mail: univerzalis.elet@freemail.huImpressum