»Gondolkodtatok már, ti emberek, valaha arról, hogy mi vadállatok miért menekülünk el előletek? Az életünket féltjük, és ezért menekülünk. Normál esetben mi, őzek, nappal kutatnánk táplálék után, de félelmünkben csak sötétedéskor és éjjel merjük elhagyni rejtekhelyünket. A természet békéjét egy hangos durranás zavarja meg – ez számunkra a halálos lövés. Utolsó erőnkkel és súlyosan megsebesülve megpóbálunk menekülni. Amikor eltalál bennünket, őzeket, a ti expanziós (feszített) lövedéketek, 60 %-unk nem hal meg azonnal. Súlyosan megsebesülve órákig és napokig vonszoljuk magunkat, kilógó belső szerveinkkel az erdőn keresztül. Az őzgidák tehetetlenül nézik elvérző anyjukat, vagy éhen halnak, mivel anyjuk nem tér vissza.«

»Amit a vadászok velünk tesznek, az háború! Különösen kedvelt a hajtóvadászat ránk, mezei nyulakra: noha gyorsan tudunk futni, még sincs esélyünk a menekvésre. Ez egy vérfürdő, a vadászok bekerítenek minket und eingekesselt werden. Wenn uns die Schrotladung  trifft, die nicht nur unsere Haut, sondern auch das darunter liegende Nervensystem durchsiebt, winden wir uns vor Schmerzen und schreien vor Qual auf wie kleine Menschenkinder. Manche von uns getroffenen Hasen überschlagen sich mehrmals schreiend in der Luft, bis wir tot liegen bleiben. Sind wir nicht sofort tot, nähert sich der stolze Waidmann und schlägt uns wimmernden Hasen mit einem Prügel, einem Messerknauf, dem Schaft seines Gewehrs oder mit der Handkante tot.«