Őskeresztény gondolkodás és élet

Az őskeresztények számára érvényes az Isten iránti és a felebarát iránti szeretet, az egységben való élet, amely magába foglalja az állatokat, a növényeket és a köveket, minden életformát az egész Földön és az egész végtelenségben. Az őskeresztények arra törekszenek, hogy megőrizzék szívükben az egységet felebarátjuk benső lényével, függetlenül attól, hogy az mit gondol és hogyan viselkedik. Az őskeresztények nem gyáva nyulak, kimondják a dolgokat. Nem harcolnak, amikor arról van szó, hogy kinek van igaza.

Az őskeresztények hagyják, hogy mindenki szabadon gondolkodjon és cselekedjen, de ezt az önmagukra vonatkozólag is igénylik. Teljesítik a parancsolatot: „Add meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig add meg, ami Őt illeti meg.” Tehát megadják a császárnak azt, ami az övé, azzal, hogy például adót fizetnek.

Mivel az őskeresztények olyan emberek, akik betartják a császár törvényeit, ezért ha szükséges, szintén a császárhoz fordulnak, ha az igazságosság kivívásáról van szó a törvényszék előtt.

A mai őskeresztények gondolkodásában és életében az őskeresztény cselekvés alapvető elv. Felvilágosítják az embereket, amikor visszaélés történik Jézus, a Krisztus nevével, akit követnek. Krisztus-üzemeikben a következő mondatra építenek: „Légy mindig hű és becsületes!” Illetve: „Amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, azt te se tedd másoknak.” Az őskeresztények közösségekben élnek és dolgoznak együtt, vannak közöttük egyedülállóak éppen úgy, mint működőképes párkapcsolatok és házasságok. Az őskeresztények a Krisztus-üzemekben elsősorban a békés föld létrehozásáért dolgoznak, és a jóvátételért a természet és az állatok felé.

Az őskeresztények az Örökkévalóhoz, Istenhez, a mi Atyánkhoz imádkoznak, valamint Krisztushoz, minden lélek és ember Megváltójához, aki ott lakozik minden lélekben fényként, erőként, szeretetként és életként. Abban hisznek, hogy minden léleknek és embernek egyetlen Atyja van, az örök Atya a mennyei birodalomban.

A „Mi Atyánk” Jézus, a Krisztus tett-imája, amely a következőt tanítja nekünk: „...aki a Mennyekben vagy.” Az őskeresztények megszentelik az örök Atyát a Mennyben. Megszentelik az Ő nevét azáltal, hogy törekednek arra, hogy felimerjék és teljesítsék az Ő akaratát. A „Mi Atyánk” arra is tanítja őket, hogy: „a mi birodalmunk jön, akaratod teljesül”.

A „mi birodalmunk” azt jelenti: az örök Atya gyermekeként minden tiszta lény, Isten minden gyermeke – ahova minden ember benső lénye is tartozik – részese Isten birodalmának. Ha mi, emberek, lépésről lépésre az Ő akaratát teljesítjük, akkor felnövünk Isten birodalmához, és fizikai testünktől való elválásunk után ismét hazatérünk, visszatérünk örök otthonunkba.

Az őskeresztények azt is belefoglalják imájukba, hogy Isten birodalma jön, és az Ő akarata teljesül.

Sok a mai korra adott isteni kinyilatkozásban Jézus, a Krisztus azt mondta: „Azoknak az embereknek, akik komolyan veszik a „Mi Atyánkot”, és a felebarátjuk bensőjével való, illetve az állatokkal és az egész Földanyával való egységre törekednek, a „Mi Atyánk” lépésenkénti teljesítésével kellene kezdeniük, amelyet már sok évszázada imádkoznak, és ami egy tett-ima. Aki hagyja, hogy Isten akarata aktívvá váljon, az békét tart és – így szól az Istenszellem a prófétai szón keresztül Gabriella által – földet fog vásárolni,  ahol a béke láthatóvá és érezhetővé válik, mert az az egység és béke földje lesz, a megélt Hegyi beszéd.

Ez így történt és történik. Az őskeresztények megszereztek egy kis, békés földet természetszerető embertársaik támogatásával, és azt szorgos munkával kialakították és felépítették. Ez a kis földterület növekszik és gyarapodik. Az emberek ezen a földön arra törekszenek, hogy minden tekintetben békésen gondolkozzanak és éljenek.

Időközben sok megmentett állat található ezen a kis, béketeljes földön békében és szabadságban. Az őskeresztények ezen a békés földön nem csak az állatokat szeretik, akiket óvnak és akiknek életet nyernek, hanem vigyáznak a növényekre is, a bokrokra és fákra, becsülik őket. Elkezdték a Földanyát is szeretni, aki az embereknek életet ajándékoz.

Mivel az őskeresztények szeretik a mezők és az erdők állatait, az állatokat a földön és földben, valamint a levegő és a vizek állatait is, egy puszta, sivár földterületen faszigeteket, bokrokat, fákat és növényeket ültettek az állatok számára. Megtesznek minden tőlük telhetőt az egységben való életért.

Így jön létre lassacskán a béke földje, a szeretet, az élet, és az egység kis birodalma. Ez egy kis kezdet a békés föld irányába, mert hasonlóan ahhoz, ahogy a Mennyben van, létrejöhet a Földön is – a háromdimenziós világban is: a béke.

A „béke” szó a békés föld sok látogatóját Betlehemre emlékezteti. Sokan ezért ezt a földet így nevezik: „Új-Betlehem föld”. Minden őszinte, szívbéli látogatót szívesen fogadunk, hogy megérezzék: béke van.