Gabriele:
Kedves Testvérek Krisztusban!
Ha imádkozunk önmagunkban az egész világon szükséget szenvedő emberekért és állatokért, vagy ha a híreket hallgatjuk, akkor kimondhatatlanul sok szenvedést, szükséget, nyomorúságot, betegséget és halált látunk. Néhányan azt kérdezik: „Hol van Krisztus? Imádkozunk Hozzá – és a segítség mégis oly csekély!“ Gondoljunk a sok- sok emberre és önmagunkra – szükség, gondok, szenvedés és betegségek vonulnak át a Földön. Az állatok szenvednek tőlünk, emberektől. A természetet gyalázzák. – Hol van Isten?
Azután azt halljuk: Isten bennünk van. Közelebb van hozzánk mint a kezünk, vagy a lábunk, közelebb mint a felebarátunk – és felmerül bennünk a kérdés: „Ha Ő ilyen közel van, akkor miért nem segít nekünk?“
Pillantsunk az úgynevezett kereszténységre, vagy más vallásokra, fel kell hogy ismerjük: sok, nagyon sok embert - a legtöbb embert - külsőségekbe vezettek, egy külső Istenhez. Jézus, a Krisztus azonban azt tanította nekünk: „Isten Birodalma minden ember bensőjében van.“
Amikor Jézus ezen a Földön járt, sok embert meggyógyított – sokakat azonban nem tudott meggyógyítani. Amikor olyanok jöttek Hozzá köszönetet mondani, akik általa gyógyulást nyertek, Ő ezt mondta értelem szerint: „A hited segített rajtad. Menj, és többé ne vétkezz.“
Hagyjuk, hogy hassanak ránk ezek a szavak: „A hited segített rajtad. Menj, és többé ne vétkezz.“
Ebből megállapíthatjuk: A hit döntő fontosságú. De mit jelent a hit Jézus, a Krisztus szerint?
Azt mondhatnánk: „Sok vallás szólít fel a hitre.“ És sokan mondják: „Hiszek Krisztusban.“ De Jézus tovább vezetett: „Menj, és többé ne vétkezz.“ Ebből tehát az következik: Nem egyszerűen csak a hitről kell beszélnünk, hanem ki kell alakítanunk a cselekvő hitet, mert Jézus, a Krisztus a Hegyi Beszédben értelem szerint azt mondta: „Aki tanításomat tettekre váltja, az egy okos ember.“
Számunkra ez azt jelenti: A cselekvő hit az, ami segít az alap, a bázis létrehozásában, amin keresztül aztán Krisztus segíteni, enyhülést adni és gyógyítani tud.
Krisztusnak tehát a mi aktív hitünkre van szüksége. Az aktív hit a hit Krisztusban, miközben lépésről lépésre azt tesszük, amit Ő tanított nekünk. Isten megadta nekünk Mózesen keresztül a Tíz Parancsolatot. Jézus, a Krisztus ismét közel hozta hozzánk Isten parancsolatait, és nekünk ajándékozta a Hegyi Beszéd tanítását. Alkalmazzuk ezeket az egyszerű útmutatásokat a mindennapokban, ezáltal az aktív hitre találunk.
Az aktív hit tehát a gyógyulás alapja, a segítség alapja, az alap, hogy segítséget kapjunk szükségben, szenvedésben és gondokban.
Mi emberek túl sokat beszélünk gondjainkról, fájdalmunkról, betegségünkről. Ezzel egyidejűleg ez azt is jelenti, hogy Krisztusnak esélyt sem adunk arra, hogy segítsen, hogy enyhülést nyújtson, vagy gyógyítson. Ehelyett további szenvedésre ítéljük magunkat, további szenvedést hívunk magunkra azáltal, hogy folyvást azt mondjunk és azt igeneljük: „Igen, én szenvedek. Igen, szükséget élek át. Ezt vagy azt a sorsot élem“, és csak beszélünk és beszélünk erről. Ezáltal csak egyre tovább rosszabbodik a szenvedés, a gondok, a bajok és a betegségek, és kiterjednek az egész Földgolyóra. – Azt kérdezük: Miért? - Alapjában véve azért, mert a vallásokra hallgatunk: „A hit önmagában elegendő.“ A bizonyíték pedig, hogy mégsem elegendő az az, hogy az emberek egyre inkább szenvednek, a katasztrófák egyre nagyobbá válnak.
Kedves Testvérek Krisztusban! Gyakoroljátok magatokat az aktív hitben, hogy bázist teremtsetek Krisztus számára, hogy Ő szolgálhasson minket és segíthessen nekünk, hogy enyhülést nyújthasson és gyógyíthasson.
Minden orvosnak szüksége van egy bázisra, hogy tenni tudjon: ezek pedig a tanulmányok, melyeket folytatott. Minden földművesnek ott van alapként a szántóföld. Minden embernek szüksége van tehát egy bázisra, hogy arra építhessen. Krisztusnak is szüksége van egy alapra ahhoz, hogy hathasson az emberben, szüksége van úgymond erős hitünk és belé vetett bizalmunk bázisára. Ezt a pozitívat, ezt a bázist azáltal teremtjük meg, hogy igent mondunk Krisztusnak és lépésenként betöltjük a parancsolatokat, miközben újra és újra megkérdezzük magunkat, amikor eltalál a sors: „Miért ér ez engem?“ Krisztus értelem szerint azt mondta: „Kérjetek, és adatik nektek.“ Tehát hívjuk Őt fel: „Krisztus, kérünk segíts! Segíts nekem, hogy felismerjem azt, amit meg kell tisztítanom, hogy aztán arra felépíthessem a bázist, hogy segíteni tudj.“
Az alap, a bázis, a pozitív. A hit, az aktív hit Benne, miközben megkérdezzük magunkat, hogy vajon az amit gondolunk, amit mondunk és teszünk megfelel-e az Úr akaratának, az Ő parancsolatainak és Hegyi Beszédének. Ha nem felel meg, akkor vissza kell fordulnunk azáltal, hogy megtisztítjuk gondolatainkat, a negatívat – és azt nem tesszük többé. Jézus, a Krisztus szavai így hangzanak: „Aki tanításomat tettekre váltja, az egy okos ember.“
Ha lépésről lépésre betöltjük Jézus, a Krisztus parancsolatait és tanítását, akkor egy pozitív energiamezőt teremtünk. Ez a pozitív energiamező – nevezhetjük alapnak, vagy bázisnak is – pozitív kommunikációs mezőt képez, amely kommunikál Krisztussal bensőnkben. E pozitív energiamezőn át sugárzik Krisztus lelkünkön keresztül testünkbe, ezen keresztül nyújt nekünk Krisztus segítséget a gondokban és a bajban. Krisztus segít nekünk, hogy felismerjük szenvedésünk okait önmagunkban, hibáinkban, gyengeségeinkben, önzésünkben, szeretetnélküliségünkben. Krisztus segít szenvedésünk enyhítésében; Ő gyógyít. De szükségünk van a bázisra, az alapra, tehát erre a pozitív mágneses mezőre.
Kedves Testvérek, mély meggyőződésem: Ha ma elkezdjük az alap megteremtését, akkor napról napra egyre jobban megy majd sorunk. Hívjuk pl. minden pénteken Krisztust, a belső orvost és gyógyítót és tudatosítsuk egyre jobban, hogy milyen közel is van Ő hozzánk, így egyre inkább megérezzük Őt, és megtapasztaljuk, hogy Ő jelen van és mellettünk áll.
Nézzünk a világra! Szomorú, hogy olyan sok ember szenved; annyi minden igazságtalan; olyan sokakat formálnak és kínoznak a gondok és a szükség– legyen szó emberről, vagy állatról. Mi hoztuk az állatokat ilyen helyzetbe. Mi vagyunk azok is, akik saját egyéni helyzetünkbe bevisszük mindazt, ami gondolatainkban rejlik.
Próbáljunk meg egyszer egy csendes órában elgondolkodni arról, hogy mit jelent a hit. És még valami: Ha Krisztus nem rögtön holnap, vagy nem azonnal segít – gondoljunk arra, hogy mit akar Ő mondani nekünk: „A hited segített rajtad. Menj, és többé ne vétkezz“. Ez tehát azt jelenti: Bízz, és tisztítsd naponta a túlságosan emberit, amit bűnnek is nevezünk.
Aki szeretné, az begyakorolja az aktív hitet és bizalmat, hogy fokozatosan megteremtse a bázist Krisztus számára.
Kedves Testvérek az Úrban! Ne legyetek fáradtak, kérlek, ne legyetek fáradtak, újra és újra Őrá, a szeretet forrására irányulni. Aki így tesz, aki ezt megtartja, az egyre inkább megérzi a nagy Szellem jelenlétét, és szükségét fogja érezni annak, hogy Krisztussal legyen, és Krisztussal a felebarátja mellé álljon – és egészében nézve a Földanya mellé.