Szemelvények A Próféta 15. Szemelvény

___________________________________________________________________________

2002. december megjelenése rendszertelen 15. szám

A világmindenség két Istene,
Mózes Istene és Jézus Istene –
vagy az Egyetlen Isten, aki változik?

Mert ami az égő- és véres áldozatokat illeti, semmit nem mondtam, és semmit nem
parancsoltam őseiteknek, amikor kihoztam őket Egyiptomból. Inkább a következő parancsolatot adtam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én ajánlok nektek, hogy jó dolgotok legyen! Ők azonban nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem gonosz szívük sugallatait és indítékait követték. Hátukat fordították felém, és nem arcukat.

Attól fogva, hogy kijöttek őseitek Egyiptomból, mind a mai napig, állandóan küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat. De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megmakacsolták magukat, és gonoszabbak lettek, mint őseik. (Jer. 7, 22-26)*

Valóban, az apostoli tanításnak még az árnyéka sem maradt meg egyházainkban... más tanítást, más diszciplínát vezettünk be. A legfontosabb törekvés az volt, hogy senki se olvashassa az Evangéliumot, a legcsekélyebb mértékben sem, kiváltképpen a nép nyelvén. Az a kevés is elegendő, amit a misén felolvasnak. Azok, akik alaposan elgondolkodnak, mi is szokott a templomokban történni, és részletesen megfigyelik, úgy találják, hogy a tanításaink eltérnek az evangéliumitól, és rájönnek, jóllehet egyenesen ellentétesek azzal.

(Kivonat három püspök szakvéleményéből, melyet III. Július pápához írtak.)

Isten szava tegnapelőtt, tegnap és ma –
igazság vagy nem? Isten újabb próféták által rehabilitálja Mózest

A Názáreti Jézus óta 2000 év telt el. Isten Fia emberként jött hozzánk, mint az Emberfia, hogy elhozza nekünk Istennek, az Ő Atyjának, aki egyben a mi Atyánk is, az üzenetét. Az üzenet, amelyet Jézus az Ő és a mi Atyánktól hozott nekünk, a szeretet.

A szeretethez vezető út az emberek közötti, valamint az emberek, az állatok és a Föld közötti megbékéléssel kezdődik. Egyedül ezen az úton találja meg az ember az egységet Istennel, és az Ő egész teremtésével, beleértve a mindenséget.

Isten a szeretet. Az Ő végtelen lénye tehát szeretet. Jézus azt mondta az embereknek, hogy Ő, Jézus, a Krisztus, és az Atya egyek. Jézus ezzel azt akarta mondani az embereknek, hogy az Ő üzenete az igazság, amely a mennyből jön, Istentől, az Ő Atyjától – aki minden embernek is az Atyja. Jézus nem tett különbséget az emberek és önmaga között, hanem mint Isten fiait és lányait egyenrangúaknak tekintette, mert értelem szerint ezt mondta: Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok is tökéletes. (Mt 5, 48) És elhozta nekünk azt az imát, amely a következő megszólítással kezdődik: Mi Atyánk, aki a mennyben vagy... illetve: Atyánk a mennyben...

...Jézus itt saját szavaival az örök törvényről, és egyben az örök, megváltoztathatatlan Istenről beszélt. Ezzel félreérthetetlenül kijelentette, hogy az Isten által küldött próféták igazat beszéltek, tehát a prófétai szó által hirdették az igazságot, ami Isten.

...Aki az Ószövetségben összehasonlítja „Mózes könyveit” Jézus tanításával, igen hamar felteszi a kérdést, hogy igazat beszélt-e Jézus, amikor azt mondta, hogy teljesíteni fogja a próféták szavát? Vagy az igazság az, amit Mózesnél olvasunk? És mi a helyzet ezzel kapcsolatban azokkal a prófétákkal, akik Mózes után jöttek? Kijelentéseik tartalma sok esetben különbözik attól, ami Mózes szavaiból ránk maradt; azok részben az ellenkezőjét mondták. Vagy talán az Ószövetség prófétái által különböző Istenek beszéltek? A próféták különböző kijelentései és utasításai alapján végül is arra következtethetünk, mintha több Isten lenne. És Jézus megint egy másik Istenről tanított, mint aki pl. „Mózes” által beszélt.

...Újra felmerülnek a kérdések: az Ószövetség Istene – főként a „Mózes könyveiben” említett Isten – egy másik Isten, mint az Újszövetség Istene? Ha egy és ugyanazon Istenről van szó, akkor vagy az Ótestamentumot, főként „Mózes könyveit” hamisították meg – vagy Jézus nem mondott igazat. Vagy talán Isten változó?

...Kinek állt érdekében, hogy meghamisítsa Mózesnek például a véres, pogány hagyományokra vonatkozó rendelkezéseit? Isten maga adja meg a választ; jóval később, Jeremiás próféta által a következőket mondta:

Mert nem az égő- és véres áldozatokról beszéltem őseiteknek, és nem azokról adtam parancsolatot nekik, amikor kihoztam őket Egyiptomból, hanem ezt parancsoltam nekik: Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindig azon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen.

De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megátalkodott, gonosz szívük tanácsát követték.

Hátukat fordították felém és nem arcukat. Attól fogva, hogy kijöttek őseitek Egyiptomból, állandóan küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, idejében küldtem. De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem megmakacsolták magukat, és gonoszabbak lettek, mint őseik.

Amikor elmondod nekik mindezt, nem fognak hallgatni rád, és bár szólsz nekik, nem fognak válaszolni. Azért ezt mondd nekik: ez az a nép, amely nem hallgatott Istenére, az Úrnak szavára, és nem fogadta el a figyelmeztetést! Odavan az igazság, kiveszett szájukból. (Jer 7, 22-28)

...Isten maga fedte fel tehát Jeremiás által „Mózes könyveinek” hamisítását, és ezzel rehabilitálta Mózes prófétát.

...Isten Szelleme hatalmas kinyilatkoztatásában többszörösen megerősítette, hogy Mózes Isten hű szolgája volt, aki az ő idejében hűen adta az embereknek Isten szavát. Isten tehát újból rehabilitálta Mózest.

...Aki tehát Isten Jeremiás által küldött szavát szívvel olvassa, arra a meggyőződésre jut, hogy „Mózes könyvei” az akkori papság könyvei lehettek, akik elképzeléseiket, iszonyatos, gyilkos pogány kultuszaikat Mózes prófétára fogták. A papok minden valószínűség szerint továbbra is azt akarták gyakorolni, ami az akkori pogányságban szokásos volt, és amit az izraeliták az egyiptomi rabszolgaságukból magukkal hoztak.

A Názáreti Jézus síkra szállt az állatokért.
Bizonyítékok az „Ez az Én Szavam”-ban

Jézus nem tett különbséget ember és állat között, mert így szól a parancsolata: ne ölj; és ennek az általános kijelentésnek az értelme, hogy nem szabad sem az embert, sem az állatot megölni.

Az Ez az Én Szavam című könyvben többek között arról olvasunk, amit Krisztus földi életében mondott és megmagyarázott az embereknek az állatokkal kapcsolatosan is.

Názáreti Jézusként sokaknak beszéltem az élet törvényéről, mint ahogy az állatokról is, amelyek az emberekhez hasonlóan érzik a fájdalmat, a szenvedést és az örömöt. Arról is beszéltem, hogy az ember ne felebarátja ellen, hanem mellette álljon ki, csakúgy, mint az állatokért is, és viseljen felelősséget értük, mivel az embert szolgálják.

Mindig arra tanítottam az embereket, hogy az állatok is Isten teremtményei, amelyeket nem megvetnünk, hanem szeretnünk kell. Aki veri és kínozza őket, azonosat vagy hasonlót fog egykor lelkében vagy testében átélni. Mert amit embertársainknak és élőlénytárasainknak, az állatoknak okozunk, azt saját magunknak tesszük. (433. old.)

„...azt ki kell irtani.”A lelkiismeret elhallgattatása.
Vagyis: hogyan válik az ember a papság hatalmának alárendeltjévé

Az alábbiakban szintén Jézus tanítása ellen, ugyanakkor saját parancsolatai ellen is beszél „Isten” „Mózes könyvében”. Ezt mondja pl. a Leviták könyvében:

Ha valaki hozzáér bármely tisztátalan dologhoz, emberi tisztátalansághoz vagy tisztátalan állathoz vagy bármi tisztátalan utálatossághoz, és mégis eszik a békeáldozat húsából, amely az Úré, azt az embert ki kell irtani népe közül. (3 Móz 7, 21)

Az elhullott vagy széttépett állat kövérje bármire felhasználható, csak megenni nem szabad. Ki kell irtani népe közül mindenkit, aki eszik annak az állatnak a kövérjéből, amelyből tűzáldozatot mutatnak be az Úrnak, mivel evett belőle. (3 Móz 7, 24-25)

A „kiirtani” szó jelentése alatt az akkoriban szokásos halálnemet, a megkövezést értjük. Izraelben a Názáreti Jézus idejében a megkövezés közismert volt. Gondoljunk csak a házasságtörő asszonyra, akit Jézus az utolsó percben mentett meg a megkövezéstől. Jézussal szemben is akarták alkalmazni néhányszor „a Mózes által beszélt Isten törvényét”, vagyis embertársai halálba akarták vinni. „Ő viszont határozottan ment a tömeg között, és elhagyta őket.”

Az Újszövetség „beteljesíti” az Ószövetséget és „megvilágítja” azt. Mindkettő „Isten igaz
Szava”. Milliók, akik az egyház áldozatai

A Katolikus Egyház Katekizmusának 140. számú tételében a római klérus ezt vetette papírra:...Az Ószövetség előkészíti az Újat, míg az Új az Ószövetség beteljesedése. A kettő kölcsönösen megvilágítja egymást, mindkettő Isten valóságos Igéje.

Tovább folytatódik az állatok kínzása, a vágóhidak nyitva tartanak. Állatokat áldoznak ma, az állati hullákat felhasítják és szétdarabolják az „isteni” ember javára, amelyekkel ínyenc vágyaikat elégítik ki.

Az embereket is kegyetlenül és bestiális módon kínozzák, és halálba kergetik őket. És a tegnap mává válhat.

Hogy hogyan néz ki annak „beteljesedése”, amit az Ószövetségben előkészítettek, az nagyon világosan megmutatkozik azokban a gyümölcsökben, amelyeket az úgynevezett keresztény egyházak az évszázadok során termeltek.

A Katolikus Egyház Katekizmusa: „Isten az állatokat az ember uralma alá helyezte…”

Aki az úgynevezett „keresztény” egyházakban az állatokért érző szíveket keresi, éppen úgy hiába fáradozik, mint aki az emberekért érző szíveket keresi. A Katolikus Egyház 1993-ban megjelent Katekizmusában, ebben a kb. 800 oldalas római tanulmányban csupán két oldalon olvashatunk az állatokról: A hetedik parancsolat a teremtés teljességének tiszteletét követeli meg. Az állatok, csakúgy mint a növények és az élettelen tárgyak, természetesen (ill. természetüknél fogva, a ford. megj.) a múlt, a jelen és az eljövendő emberiség közös javára rendeltettek. A világegyetem ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától. Az uralom, amelyet a Teremtő az embernek az élettelen dolgok és más élőlények fölött adott, nem abszolút; mértéke a törődés az iránt, hogy milyen lesz az élet minősége a jövőben, beleértve a következő nemzedékeket is; mindez pedig a teremtés teljessége iránti vallásos tiszteletet követeli meg. (2415. tétel)

...Isten határtalan, örök élet. Isten a szeretet. Szeretetét értelem szerint a következő szavakba helyezte: Hódítsátok meg a földet! – A természet Isten teremtménye. Örömünket leljük benne. Legyen a célunk, hogy lássuk a természettel való egységet, hogy azután aszerint éljünk. De az úgynevezett közös jólét, amiről az egyház beszél, az az állatok, növények és ásványok kizsákmányolása az emberi jólét eléréséhez.

...A Katolikus Egyház Katekizmusának 2415. tételében ezt olvassuk: A világegyetem ásványi, növényi és állati erőforrásainak használata nem választható el az erkölcsi követelmények tiszteletben tartásától.

Vajon mit ért az egyház az erkölcsi követelmények alatt? Talán a mai vágóhidakat, a megkínzott és lemészárolt állatok haláltáborát, ahol az állatok tetemei az „erkölcsileg magasan álló“ társadalmat szolgálják.

...A németországi Evangélikus Egyház „Az ember felelőssége az állattal, mint élőlénytársával szemben” című, 1991-ben kiadott közleményében ezt írja: Állatszeretet és emberszeretet együttesen feszültséget okoz (6. oldal). És „a német püspökök” egyik „pásztorlevelében” – amelyben a katolikusokról van szó, és amelynek címe: A teremtés jövője, az emberiség jövője (1980) – ez áll: Növényeknek és állatoknak az emberekkel, mint személyes lényekkel ellentétben, az élethez nincs alapvető, sérthetetlen, individuális joguk... Mi emberek jogosultak vagyunk az állatok teljesítményét és életét igénybe venni. Most egy megszorítás következik: de ez nem lehet annak igazolása, hogy állatokat, amelyek érző lények, komoly ok nélkül, csupán kedvtelésből, vagy fényűzési cikkek előállítása céljából kínozzanak és megöljenek. – De hol maradnak a tettek?

Az embernek sok mentsége van, és „komoly okokat” tud furfangosan és ékesen szólva felhozni, ha saját előnyéről van szó. És kik a „felelősek” azokért az igazságtalanságokért, amelyek az állatokkal történtek? Mindazok, akik elkövetik, de azok is, akik tudják, és hallgatnak róla, és azok is, akik figyelmeztető szavakkal beszélnek, saját maguk azonban nem tartják be e szavakat. És azok, akik mértékadóként azt okozták, hogy sok ember élő lelkiismerete elhallgasson.

Szemük megüvegesedett a szenvedéstől, a fájdalomtól és a félelemtől. Érzik, hogy miért tartják őket. Tekintetükkel az embereket vádolják:

Miért öltök meg minket? Miért főzitek, sütitek és bontjátok szét testünket? Nem adta nektek a Teremtő az erdő és mező zöldségeit és gyümölcseit? Mit tettünk ellenetek, hogy fogságban tartatok és hulladékkal etettek?

Szívetek érzelemszegény és könyörtelen. Egy kőben ott van az élet; szívetek ellenben megkövült. Mellkasotokban csak egy izom dobog magatokért és jólétetekért. Tanuljatok irgalmasságot, midőn helyünkbe képzelitek magatokat. Noha állatok vagyunk, élünk és érzünk, hozzátok hasonlóan, mert az élet érzésből, érzetből és észlelésből áll. Észleljük állattartásotok indítékát.

Az ember kegyetlenné vált, szívtelenül mindent lemészárol, lerombol, és fogságba ejt, ami szívtelen kapzsiságának hasznára válhat. Elfelejtkezik arról, hogy egy szép napon ő is szűk és beszennyezett helyen fog élni, vagy esetleg fogságban. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni. Az állatok elleni vétség egyenlő az emberek elleni vétséggel, mert embernek és állatnak ugyanaz a lélegzete, ami az élet, és ez Isten. Haszonállatok tartása a szándékos öléssel egyenlő. Ez bűn az élet ellen, ami Isten.
(5. kép)

A libamáj „csemege”. Az már nincs az étlapon, hogy ennek érdekében gyötrelmes módon gabonát tömnek az állatokba a garatnyíláson keresztül úgy, hogy a végén már járni is alig tudnak. (Fotó: EARTHKIND, Town Qua, Poole Dorset, BH 15 1 HJ, GB)

A Természet Szelleme intelligenciával ruházott fel engem. Ösztönösen érzékelem, ami velem történik. Fajtámat gyakran csak azért „tartják”, hogy lemészárolják, és az ember etetővályújába kerüljön. Mi, állatok egyre csak azt kérdezzük: miért kínozzátok ti emberek teremtménytársaitokat? A gonosz már minden ember szívébe beköltözött? Mi, állatok éppen úgy akarjuk élni az életünket, mint az emberek.

Ti, emberek sok adományt kaptok a természettől egész éven át. Miért kell minket, libákat megtömni, hogy májunkat májpástétomként fogyasszátok el?

A mi sorsunk az emberek kegyetlensége. Mi nem félünk a haláltól, ha az életünk eltelik, és egy további létezéshez közeledünk. A félelmünk az, hogy teremtménytársunk, az ember szenvtelenül és hidegen lemészárol bennünket, holott neki óvnia és szeretnie kellene a földet, és mindent, ami rajta van. Mi, állatok, a ti teremtménytársaitok barátként, úgyszólván testvérként szeretnénk viselkedni veletek szemben. És ti? Nem tettünk ellenetek semmit. Miért teszitek ezt velünk?

Az állatok nem okoztak fájdalmat az embereknek. Akkor miért okoznak az emberek annyi kimondhatatlan fájdalmat az állatoknak? Az embertömegeknek már nincs példaképük. Az egyházi méltóságok viselői, akiknek etika, erkölcs tekintetében példát kellene mutatniuk, aljassá váltak, és egójuk csúszdáján lecsúsztak. Például karácsony ünnepén, libamájjal a hasukban, megáldják híveiket. Ők ugyan mértéktartásról beszélnek az állattartással, az állatmészárlással kapcsolatban, de akármilyen kis mérték is túl sok, mert ha egy állat szenved, nem beszélhetünk mértéktartásról. Ki akarja igazolni a „mértéket”, az állatszenvedést, Teremtője előtt? A méltóságok viselői, vagy „Mózes könyvei”?

„Mózes könyvei” nagy részben nem a Mózes általi isteni szót tartalmazzák, hanem az akkori papi kasztok kegyetlen utasításait, akik kicsapongásaikat, pogány kultuszaikat Mózesre fogták. A mai emberek gondolkodásmódja, beleértve példaképeiket, az egyházi tisztségviselőket is, sokszorosan túlszárnyalja az akkori papi kasztok vérszomjas elképzeléseit. Amit az egyházi felsőbbségek a tantételeket és viselkedési szabályokat tartalmazó műben, a Katekizmusban kijelentenek, az a gyakorlatban felülmúlja az Ószövetség kegyetlenégének mértékét. Az Ószövetség beteljesedik az Újban, hangoztatja a Katolikus Katekizmus; az Ószövetség megvilágítja az Újat, és fordítva. Hogy ez mégis mennyire „világosan” sötétté, azaz mennyire homályossá válik, azt egyetlen jellemes ember sem tudta elképzelni.

Ez a bestiális ember, ezek vagyunk mi, és ez lesz az emberek szenvedése mindaddig, amíg meg nem tanulják a természetet nem csak saját maguk részére „kedvelni” – miként a katolicizmus azt előírja – hanem valóban szeretni.

A „kedvelni” szó kirívó ellentmondásban áll az istenszeretettel, amely a felebaráti szeretet. „Kedvelni” annyit jelent, mint különbséget tenni egyik és másik között. A „kedvelni” szó azt is jelentheti, hogy élőlénytársunkat, az állatot alacsonyabb rendűnek tekintjük. Ha az ember, akinek Isten képmásává kellene lennie, nem törekszik az Isten- és a felebarát iránti szeretetre, akkor az alacsonyabb rendűt, például az állatot, amelyet csak „kedvelni” kell, ütlegeli, kínozza és megöli… „Kedvelem a sertéseket, mert szívesen eszem sertéssültet.” Vagy: „Kedvem telik a grill csirke combját kitépni, mert azt szívesen megeszem”.

Az isteni szeretet az, amely önmagának semmit sem akar, hanem felebarátját és élőlénytársát szívében hordozza, mint egy részt önmagából, ez a valódi élet parancsolata, szenvedés nélkül, fájdalom nélkül és szellemi halál nélkül.

Az Ószövetség beteljesedik az Újban, írja a Katolikus Katekizmus. Mikor találja meg ugyan a beteljesedését? Akkor, amikor az emberek sorsa az állatok sorsává válik? Akkor beteljesül az ember végzete. Az állatok szabadságban fognak élni, és együtt lesz az oroszlán a báránnyal.

Egyik vagy másik ember még egyszer felteheti a kérdést, hogy ki a hibás. Egyrészt az eldurvult papi-kasztok, egészen napjainkig, akik nem azt tanították az emberiségnek, amit Isten és Jézus akart, másrészt az emberek érzéketlensége és korlátozottsága, akik engedték, hogy mások, például a papok, uralkodjanak felettük.