Szemelvények: A Próféta 15. száma – az Igazság lapja c. brosúrából 

Disznótor szent Aegidiusnál

1996. október 13.-án, vasárnap 10.30-kor (Istentisztelet után) a neusassi városi zenekar kíséretében. Lesz bográcsos hús, véres- és májas hurka káposztával, bográcsgulyás, sör… A disznótort bármilyen időjárás mellett megtartjuk. A bevételt a szent Aegidius kápolna renoválására fordítják. Megtisztelő látogatásának örülni fog az egyházközség tanácsa, a templom vezetősége és természetesen a plébános.

 „Disznótor szent Aegidiusnál”

Ha az ember értene az állatok nyelvén, akkor meghallaná például azoknak a sertéseknek a panaszát, amelyeket a szent Aegidius kápolna renoválása végett, a vágóhídon lemészároltak. Panaszuk, ahogyan fájdalmukat kifejezték, a következőképpen hangozhatott: Miért nem elégedtek meg azzal, hogy szívből jövő adományt kértek a kápolnáért? Miért öltök meg minket, az általatok istenházának nevezett épület renoválása végett?

 Mit válaszolna az Aegidius-kápolna lelkésze az állatoknak, ha meg tudná érteni, amit az állatok megismételnek: Miért nem kérsz szívből jövő adományt a kápolnádért? Miért hagyod, hogy leöljenek egy kápolna, egy istenházának nevezett építmény miatt?

Az emberek kiszámíthatatlansága és szívtelensége miatt félünk. Elborzadunk a kétlábú ember kegyetlenségétől.

 A próféta vádol:

A szent Aegidius kápolna egyházi vezetői istentisztelet után mindenkit szívesen látnak a disznótorra. Véres- és májas hurka lesz káposztával, bográcsgulyás a lemészárolt sertésből, és hozzá sör. Néhányan azt gondolják, hogy ebben nincs semmi rendkívüli – ez így szokás. Ölni szabad, akár embert akár állatot.

Akinek szíve van, gondolkodjon velünk. A sertés véres áldozatával renoválják a szent Aegidius kápolnát. Egyrészt azoknak az állatoknak a vére és félelemordítása, amelyek érzik felhasználásuk célját, az Aegidius kápolnára tapad, másrészt a befűszerezett és elkészített hús, melyet a halálfélelem átitatott, a hivők emésztőrendszeréből felszívódik. Ez azt jelenti, hogy az állatok gyilkos halála átjárja a kápolnát és a hívőket, akiket szellemi halottaknak lehet nevezni, mert aki ilyesmivel támogatja az „istenházának” renoválását, azt csak szellemi halottnak lehet tekinteni.

 A szent Aegidius egyházi vezetői és híveik valódi díszpéldányok. Az egyházi vezetők leöletik az állatokat a kápolna renoválása végett, ahelyett hogy egyszerűen pénzadományt kérnének híveiktől. A sertés teteméből elkészített ínyenc falatok látszólag jobban kifizetődnek, mintha adományokat kérnének a kápolnáért. Az egyházi felsőbbségek és híveik szíve bizonyára háttérbe szorult. A sertésszívek többet jövedelmeznek.