Boldogság szabadzág és siker

Őskeresztény Életiskola
A bennünk lakozó
Isten Szellemével való eggyéválás Belső Útja

Talán nem mondható el mindenkiről, hogy kereső ember? Van, aki az egyház keretében, a szertartások és dogmák között keresi a boldogságot. Van, aki a külső sikereket hajhássza. Mindenki valahol a szeretet, a harmónia és a boldogság után kutat. Alapjában véve örök hazánkat keressük, a valódi énünket, - és miért? Mert idegenekké váltunk önmagunkkal szemben. Nem ismerjük már önmagunkat sem.

 

Ma Isten Szelleme tanítja az utat valódi énünkhöz – a Belső Utat Istenhez. Ez az út vezet a szabadsághoz, a megelégedettséghez és a boldogsághoz. Ez a közvetlen út, mert nem embereken keresztül vezet. Nincsenek hittételek és dogmák, nincs szükség mesterre vagy vezetőre. Ez egyszerűen az Istenhez vezető út Krisztussal.

 

A valódi boldogság egyedül Istentől jön. Krisztus, a Megváltónk és barátunk, már mint Názáreti Jézus tanította, hogy hogyan találunk Istenre. A részleteket annak idején már nem tudta elmagyarázni és sok minden el is veszett, nem maradt ránk hagyományként. Ezért a mai időkben  mint Isten prófétája és követe, Gabriele által a Belső Utat minden részletében tanítja, amelyet már 2000 évvel ezelőtt, a Názáreti Jézus bejelentett: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Szelleme, elvezet titeket a teljes igazságra” (Jn.16 12, 13).

 

A Rend fokozata az Istenhez vezető Belső Út fundamentuma. A Belső Útra ez érvényes: ismerj rá önmagadra. Ismerd fel hibáidat és gyengeségeidet. Rendezd az életedet, rendezd a gondolataidat. Fegyelmezd magad, hogy ezáltal világosabban láss, több energiához juss, és végső soron, hogy áttekinthesd saját magadat.

 

Mit eredményez számunkra a Belső Út?

 

Megtanuljuk megállni helyünket a világban: a munkahelyünkön jól és lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, a béke hordozói vagyunk a családban, a házasságban és a partnerkapcsolatban, mert mi magunk is fokozatosan békéssé válunk, mivel a belső forrásból, Istenből merítünk.

 

Mindent egybevetve mondhatjuk: közelebb kerülünk a Belső Fényhez, Istenhez, az élet, az erő és a szeretet forrásához. Mert mindannyian a nagy belső erőmező, Isten temploma vagyunk, amelyből élet, fény, béke, egészség, boldogság és harmónia áramlik.

 

Hogy ezt elérjük, szükségünk van a benső felé vezető útra. Csak akkor találunk Istenre és a bennünk lévő istenihez, ha azt a törmeléket, amelyet a saját utunkra borítottunk – a téves magatartásunkkal, a felebarátunk leértékelésével, ellenségeskedéseinkkel, kárörvendéssel, gyűlölettel, irigységgel, féltékenységgel, gonddal, a betegségtől való félelemmel és még sok minden mással - eltakarítjuk, vagyis a belső fény, az ős-erőmező, Isten segítségével felismerjük, megbánjuk, letisztítjuk, és többé nem tesszük.

 

Az isteni Bölcsességből nagyon sok tanácsot, gyakorlati segítséget kapunk Gabriele közvetítésével önmagunk felismeréséhez és felebaráti kapcsolataink kiépítéséhez. Isten közelebb van hozzánk, mint ahogyan azt a mindennapi élet nyüzsgésében megsejtenénk. De mi mégis rátalálhatunk, érezhetjük közelségét, megtapasztalhatjuk segítségét! Ha járjuk a benső felé vezető utat, akkor külső életvitelünk is új értelmet kap, sok minden pozitívvá változhat bennünk és körülöttünk.

 

A Kozmikus Életiskolában rendszeresen folyik a Belső Út tanítása: Boldogság, szabadság és siker; Őskeresztény Életiskola; A bennünk lakozó Isten Szellemével való eggyéválás Belső Útja.

 

Érdeklik ezek a témák? Ha igen, akkor szívesen látjuk a Minden Istenkereső Találkozóján, amelyet díjmentesen és elkötelezettség nélkül felkereshet. Bővebb információt és rendezvényeink címeit megtalálhatja a Minden Istenkereső Találkozója címen.

 

 

A Magyarországon található őskeresztény találkozóhelyek címei: 
Budapest: LÁNG Művelődési Központ, XIII. kerület Rozsnyai u. 3.
Szolnok: HEMO, Táncsics Mihály u. 5/9.
Eger: CIVILHÁZ, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.

Universelles Leben, Postfach 5643, D-97006 Würzburg, Deutschland
Tel. (+49) 931 / 3903-0, Fax: (+49) 0931 / 3903-233
eMail: info@universelles-leben.org, Internet: www.universelles-leben.de