A Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának értelmében az Univerzális Élet Őskeresztény Közössége jogilag elismert hitközösség. Az őskeresztények elvei, mint egyenlőség, szabadság, egység, testvériség és igazságosság olyan értékek, amelyeket a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának szerzői is a német társadalom kívánatos eszményeiként jelöltek meg. Az őskeresztények embertársaikkal és más vallási csoportosulásokkal a békés együttélés elvét vallják, egymás közötti toleranciára és tiszteletre törekednek. Az őskeresztények központi elve a szabadság. Nincs tagságdíj és adó, nincsenek szertartások, dogmák és papok, nincsenek pompás kőépületek, és nem hirdetik az örök kárhozatot. Németországban a kormányhatalom hatáskörében lévő intézményes hitkonszernek érthető módon veszélyesnek tekintik az őskeresztények szabadságpárti tanait. Évente több százezer adófizető egyháztag fordít hátat mind a katolikus, mind a lutheránus egyháznak, ezért féltik milliárdokra rúgó bevételüket, amelyet az államtól hajtanak be. Mindkét intézményes egyház terjedelmes propaganda-osztállyal rendelkezik, amelynek feladata, hogy harcoljon a máshitűek ellen a hagyományos inkvizíció értelmében. Mivel a német jogállamban a közvetlen erőszak alkalmazása ma már nem foganatosítható, ezért a nyilvános rágalmazás eszközét használják. A két intézményes egyház propaganda-osztályainak évi beruházása kb. 300 millió DM. (Focus folyóirat, 1/98) Ezt a nyilvános rágalmazási mechanizmust (ezt írja a Focus 1998/23. száma) az úgynevezett egyházi szakértők irányítják, akik hivatásos papként nyilvánosan igazságtalanságokat prédikálnak, vagy fizetett embereket alkalmaznak. Ezek a szervezetek gyakran ártatlan elnevezés mögé bújnak, mint pl. „polgári kezdeményezés”, „egyesület” vagy hasonlók. Már több mint 15 éve, hogy az egyházi szakértők és tanácsadóik hazugságokat terjesztenek az őskeresztényekről. Az arcátlanság odáig fajult, hogy nemrég ennek a területnek egy vezető szakértője, egy plébános, az ügyészség igazolása szerint a törvényszéken eskü hatályával bíró hamis tanúvallomást tett. Németországban nincs hatásos jogi eszköz a rágalmazás ellen. Az egyházi szakértők és tanácsadóik hazugságaikat "véleménynyilvánítás" formájában terjesztik, és ez ellen nem lehet jogilag védekezni. Sőt az állami törvényszékek ilyen esetekben igazolják az erre való jogosultságot. A rágalmazásnak kitett áldozatoknak nincs lehetőségük a valótlanságok helyesbítésére. Az olyan esetekben, ahol az intézményes egyház nem ellenőrizi a médiát, ott milliárdjaival akadályozza meg az igazság terjesztését.
Az
egyházi szakértők rágalmazásaiban egyébként nincs semmi fantázia: az
egyház köreiből vett erkölcstelen és jogtalan magatartást rávetítik a
becsületes polgárokra, és az egészet ősi hazugságokkal keverik össze,
amelyeket az inkvizíció régi hagyományából merítenek. Az egyházi szakértők
jogosan hivatkozhatnak arra, hogy a múltban ez a stratégia sikeres volt:
mert ilyen módon emberek millióit ölték meg. Az utóbbi évek viszont azt
bizonyítják, hogy egyre kevesebb azoknak a száma, akik bedőlnek az ilyen
egyházi propagandának, bármennyire is ügyesen tálalják azt. Egyre több
ember ismeri fel, hogy Istennek és Krisztusnak semmi köze az intézményes
egyházakhoz. Ezért sokan helyeslik az őskeresztények állítását, amely így
hangzik: |
![]()
A Magyarországon található
őskeresztény találkozóhelyek címei:
Budapest: LÁNG Művelődési Központ, XIII. kerület Rozsnyai u. 3.
Szolnok: HEMO, Táncsics Mihály u. 5/9.
Eger: CIVILHÁZ, Bajcsy-Zsilinszky u. 9.
Universelles Leben, Postfach 5643, D-97006
Würzburg, Deutschland
Tel. (+49) 931 / 3903-0, Fax: (+49) 0931 / 3903-233
eMail: info@universelles-leben.org,
Internet: www.universelles-leben.de